Így igyál!

A megfelelő folyadékfogyasztás az első lépés a kiegyensúlyozott, egészséges életmód felé: azonban amennyire egyszerűnek tűnik, legalább annyira okoz sokak számára nehézséget beépíteni a mindennapokba a napi legalább 2 liter folyadék elfogyasztását.

Nem kell aggódnod, ez nem jelenti azt, hogy egész nap literszámra kell magadba öntened a hűsítő vizet, hiszen ennek alapvetően nem lenne értelme, ugyanis a veséd egy óra alatt maximum egy liter vizet tud kiválasztani, ha pedig ennél többet fogyasztasz, akkor csak feleslegesen terheled meg a szervezeted. Ráadásul, ha 60 perc alatt több mint másfél liternyi folyadékot öntesz le a torkodon, akkor a vízmérgezést is kockáztatod, amely a tested sóháztartását felborítja, s ennek egyik következménye lehet a szívritmuszavar.

A legjobb, ha a nap folyamán rendszeresen csak kortyolgatod a vizet. Nem kell aggódnod és számolgatnod a mennyiséget, hiszen ha egészségesen táplálkozol, akkor máris rengeteget tettél a megfelelő folyadékbevitelért, mivel a zöldségek 90%-a, míg a gyümölcsök és a húsok 80%-a vízből áll, így akár az étkezésekkel is biztosíthatod a naponta 1,5 liternyi folyadékbevitelt.